"Aki nem hisz a csodákban, az nem realista"
Audrey Hepburn
1993. január 20-án elhunyt egy igazi csillag: Audrey Hepburn. 27 film és 2 TV film őrzi emlékét, melyek felidézik varázslatos személyiségét és játékát.
Hercegnői jelenség volt, faunszerű szépséggel, őzike szemeiben pajkos csillogással, megjelenésében kecsesség, báj és elegancia. Mindez összességében olyan kisugárzást adott, melyből lüktető, életszerető, finomsággal átszőtt ösztönös játéka merítkezett. Arca annyira fotogén, hogy Richard Avedon, híres fotográfus szerint: "Önmagában valósította meg az abszolút portrét, nincs rajta mit tökéletesíteni."
Mindehhez a varázslatos, harmóniát sugárzó kinézethez nem társult önhittség, sőt Audrey meglehetősen szerény volt, minden megjátszás nélkül. Így nyilatkozott sikereiről: "Soha nem hittem magamról, hogy túl tehetséges vagy szép lennék. Én csak belecsöppentem a sikerbe. Senki sem ismert, bizonytalan, tapasztalatlan és sovány voltam. Keményen dolgoztam - csak ez érdemel dicséretet- , de a többi...nem értem. ugyanakkor melengető érzés is, rendkívül megható."
Ilyen mondatok is elhagyták a száját: „Olyan filmsztár vagyok, aki a logika törvényei szerint sohasem lehetett volna az”.
„Soha nem tartom magam ikonnak. Ami mások fejében él, az nem az én fejemben van. Én csak teszem a dolgomat”.
Pályatársai vélekedései Audrey-ról
Pályatársai és barátai viszont "áradoztak" róla. Íme néhány vélemény a sok közül:
Gregory Peck: A Római vakáció forgatása alatt annyira lenyűgözte Hepburn tehetsége, hogy ragaszkodott hozzá: a kezdő színésznő neve az övével azonos méretben szerepeljen a stáblistán, mert biztos volt benne, hogy Audrey Oscart fog nyerni.
Cary Grant: Híres mondása szerint: „Csak egyet kérek karácsonyra: még egy közös filmet Audrey Hepburnnel."
Shirley MacLaine: Audrey-t „meghatározhatatlan, éteri jelenségnek” írta le, aki mind az életben, mind a munkájában visszafogott és szelíd maradt Audrey Hepburnnel”.
Kezdeti nehézségek és sikerek
Már a tánckarban kezdőként is panaszkodtak rá pályatársai, hogy ha ő beteszi a lábát a színpadra, mindenki csak rá figyel. Bob Monhause színész szerint : "Audreyban egy rendkívül, sőt túlzottan erős "szükségem van rád " érzés volt. Valamennyi néző úgy érezte, szeretné gondját viselni a kicsi Audreynak. Úgy tűnt, talán túlságosan is szép, és túlontúl gyanútlan az élet veszélyeit illetően."
Kisugárzása, őszintesége, fegyelmezettsége a munkában azt eredményezte, hogy hatalmas sikereket ért el, már első főszerepével, a Gigivel , a Broadway színpadán, és néhány hónappal ezután filmben is, a "Római vakációban". A színpadi beszédtechnika hiányát és azt, hogy mi módon azonosuljon a szerepével, nagyon nehéz próbafolyamat előzte meg. A Gigiben végül szerepét úgy alakították, hogy balettre termett mozgását hangsúlyozták ki, így természetes bája és kecsessége palástolta a közönség előtt színészi hiányosságait.
A filmezés teljesen másfajta részvételt kívánt meg tőle. Azok a túlzó technikák, melyek a színpadon működnek, a filmen hamisnak és nevetségesnek tűnnek. Ezért Audreynak emberfeletti nehézségekkel kellett megküzdeni: spontánná kellett válnia. Ebben a Római vakáció férfi főszereplője, Gregory Peck , - akivel a forgatás során jó barátokká váltak - sokat. segített. A rendező pedig sokszor vett fel vele spontán jelenetet pl. a római hazugság-kútnál, és filmbeli sírását úgy könnyítette meg, hogy szándékosan jól leszídta, amitől természetes módon eleredtek a könnyei. A tehetség utat tört megának: már Audrey első filmje Oscar díjat hozott neki.
Életrajzi könyvek Audreyról
Amikor egy kiadónak eszébe jutott, hogy egy szellemíró segítségével életrajzi könyvet írjon róla, ezt mondta: " Könyv rólam? Mi érdekeset lehetne rólam írni? Semmi szenzáció, semmi botrány. Sokat dolgoztam, felneveltem két fiút, ötvenévesen összejöttem életem szerelmével. Nincs itt semmi látnivaló.Fölösleges nyomdafestéket pazarolni rám."
És az utókor több könyv megírására is ihlette.
Magyarországon két életrajzi könyv is olvasható, az egyik Warren G. Harristől (1994) és egy Juliana Weinbergtől ( 2023). A két könyv más aspektusból tárja elénk Hepburn életét. A Harris könyv szinte naplószerűen idézi fel Audrey életét, míg Weinberg női szemszögből, regényként, elsősorban Audrey nem túl szerencsés magánéletére koncentrál. Ezért bizonyos mozzanatok a két műben eltérőek. Pl. Weinberg nagy hangsúlyt helyez arra, hogy Audreyt " élete férfijai kihasználják, kizsigerelik, megcsalják és a nagycsaládról szőtt álmai is szertefoszlanak." Harris dokumentumok alapján írt írásában pl. Audrey első férje, Mel Ferrer nem tűnik olyan idegesítően zsarnoknak, és Audrey apjával kapcsolatosan pedig kiderül, hogy azért tűnt el lánya életéből, mert a fasiszta pártban való részvétele miatt bebörtönözték és nem akart lánya karrierjének útjába állni. 1962-ben találkoztak, és bár nem vált szívélyessé a viszonyuk, Audrey barátainak elmondása szerint "Audrey havonta nagy összegről szóló csekket küldözgetett neki és odafigyelt, hogy mindene meglegyen élete végéig."
A sikerek kulisszatitkai
Sikereit nem lehet egy cikkben számba venni, inkább azokról szerepfelkészülésekről adunk egy kis háttérbetekintést, melyek e csodálatos filmszínésznő fegyelmezettségéről, a megformálandó személyekkel való azonosulásáról tanúskodnak.
Egy apáca története
Ezt a főszerepet úgy kapta meg, hogy Fred Zinnemann rendező szerint " Audrey maga volt egyszemélyben a szemérem, a szeleburdiság és az intelligencia." Azért, hogy méltó legyen a felé áradó bizalomhoz, Audrey felkereste a film alapjául szolgáló könyv főszereplőit, és tőlük megtanulta az összes imádságot, a misék rendjét, a viselendő ruhadarabokat, a szent tárgyakat, megtanult a szerephez illően járni és beszélni. Ezen felül azt is szükségesnek tartotta, hogy a gyakorlatban is megtapasztalja a zárda életét, így beköltözött egy zárdába, ahol "spártai szigorúsággal evett, öltözködött, sosem nézte magát a tükörben, nem hallgatott sem rádiót, sem lemezeket, nem nézett Tv-t - igazodott teljes mértékben a zárda rendjéhez." A forgatás Kongóban, 40 fokos hőségben zajlott, ő is a többiekkel együtt szenvedett, szigorúan beosztva a rendelkezésre álló ivóvizet. Audreyt elkápráztatták a helybeli misszionáriusok áldozatos munkája, akkor még nem sejtve, hogy 30 év múlva az UNICEF kötelékében ő is hasonló feladatokat végez majd.
A forgatás alatt 4 napig egy lepratelepen is dolgoztak. Egy misszionárius orvos biztosította őket arról, hogy igen kicsi a fertőződés veszélye, de azt is megemlítette, hogy a betegség lappangási ideje 17 év. Szerencsére nem lett baj.
Álom luxuskivitelben
Audrey pár hónapos csecsemőjét nagyon nehezen hagyta ott dajkájára és nagymamájára Holly szerepéért. A családi okon kívül az is foglalkoztatta, hogy egy örömlány szerepet kell eljátszania, melyet Marilyn Monroenak a 20th Century Fox - a szerep jellege miatt - megtíltott elfogadni. A rendező végül meggyőzte: "Nem örömlányt keresünk, hanem egy kissé félnótás romantikust, egy vérbeli álmodozót." Nagyon fontos szempont volt Audrey számára, hogy jóbarátja, Huber Givenchy ruháit viselhette. Ekkor még nem sejthette, hogy a kis fekete a mai napig ikondarabbá válik.
Egy érdekes adalék: a Tiffany ékszerüzlet előtti reggelizős jelenet igen nehezen készült el, Audreyt ugyanis nagyon feszélyezte a forgatás miatt összesereglett tömeg. (Megjegyzést érdemel, hogy Audrey egész életében irtózott a sztárokat körülvevő bámészkodóktól, újságíróktól és paparazziktól.) George Pepparddal, a férfi főszereplővel nehezen ment egyébként is a munka, mert Peppard színiiskolai hagyományokat követő színész volt, addig Audrey ösztönös: "Belépek a díszletbe, tudom a szövegemet, a többi adja magát."
A film sikerének záloga a "Moon river" c. dal volt, melyet szerzője teljesen Audreyra formált, és az ő hangfekvésében írta meg. Bár nagy sláger lett később Andy Williams előadásában, a dalszerző, Mancini véleménye az volt, hogy "senki nem tudta olyan őszinteséggel, akkora átérzésel és megértéssel elénekelni, mint Audrey Hepburn." A dalt az elővetítés után ki akarták vágni a filmből, de Audrey "Csak a holttestemen keresztül!" mondatára szerencsére eltekintettek ettől az ötlettől.
A film hatalmas népszerűségre tett szert.Audrey divatot is teremtett kis fekete ruhájával, feltornyozott hajával és hatalmas napszemüvegével. Csak a film alapjául szolgáló könyvet író Truman Capote fanyalgott, úgy jellemezte a filmet, mint "csöpögős, Valentin-napi üdvözlet Audrey Hepburnnak címezve."
My fair lady
Audreyban erős kétségek éltek, vajon el tudja-e játszani a "fülhasogató sipítozással cockney-t beszélő szurtos kis utcai virágáruslányt"? George Cukor a jeleneteket a forgatókönyv szerinti sorrendben vette fel, hogy Audrey hozzászokhasson Eliza "közönségességében is elragadó, elképesztően ordenáré" jellemvonásaihoz. A kellően elhanyagolt külsőhöz Audreynak reggel 6-kor kellett bepiszkításra jelentkeznie, amikor is piszkot kentek az arcára, körmei alá és füle mögé, haját festékszívó agyaggal és kátrányos kenőccsel kenték be. Cukor még azzal is segített, hogy amikor észlelte, hogy Audreynak problémája van a közönséges beszédstílussal vagy piszkos külsejével, "rögtön Harrison reakcióira állította a kamerát, mert tudta, hogy annyira meghűl benne a vér partnere ronda hápogása hallatára, hogy az arcára kiülő döbbenet láttán a nézők mindent elhisznek majd." Ráadásul Harrison és Hepburn igen eltérő színészi adottságokkal rendelkeztek, így Cukor csak annyi instrukciót adott nekik: " Engedjétek el magatokat!"
Várj, amíg sötét lesz
Audrey sokoldalúságát mutatja, hogy olyan filmben is be tudta mutatni tehetségét, ami meglehetősen kívül esett a komfortzónáján. A hátborzongató thrillerben egy vak lányt alakít, így szerepére nagyon felkészült. Elsajátította, hogyan hagyatkozzon a hallására, megtanulta a bot használatát, leckét vett Braille írásból és tükör nélkül sminkelt és fésülködött. A Weinberg könyv külön kitér arra, hogy férje, Mel Ferrer ragaszkodott ahhoz, hogy a nézők idegeinek borzolására sötétben vegyék fel az éjszakai jelenteket, így Audrey karját meglehetősen sok kék-zöld folt "ékesítette." Az irritáló kontaktlencsék is kellemetlen perceket okoztak neki. A forgatások során olyan kimerítően dolgozott, hogy 7 kg-ot fogyott és teljesen kimerült.
Ketten az úton
Erről a filmről azért érdemes említést tenni, mert Audrey az ebben nyújtott alakítását tekintette a legjobbnak, és ezt tartotta a kedvencének.
Először nem szívesen vállalta el a szerepet, mert a pár közötti, filmbeli nézeteltérések nagyon emlékeztették személyes problémáira férjével, akivel válás előtt állt a kapcsolatuk. Arról is meg kellett győződnie, hogy a filmbeli meztelen jelenetek a jó ízlés határain belül maradnak. Nagyon felvillanyozódott, hogy filmbeli partnere Albert Finney lett, akit akkortájt Peter O'Toole mellett a filmvászon kiemelt egyéniségének tartottak. Finney okos, csintalan, jóképű és kisfiús természetű volt, azonnal meghódította Audreyt. Finney tökéletes harmóniáról beszét Audreyval kapcsolatban, Audrey pedig egyszerűen fantasztikusnak titulálta Albertet. A forgatások alatt Audrey feszabadult, vidám és boldog volt, a meztelen jelenetek sem feszélyezték. Mindenki megállapította - persze Mel Ferreren kívül- , hogy jót tett Audreynak Finney társasága, sokat nevetgéltek, csevegtek, flörtöltek. A forgatás után azonban útjaik szétváltak - Audrey még próbálkozott kapcsolatát helyrehozni Ferrer-rel, Finney pedig Londonban visszatért a színpadhoz.
Szerelem és áldozatvállalás
Élete utolsó harmadában végre Audreyt megtalálta a kiegyensúlyozott boldogság, Robert Wolders, színész oldalán. Robert igazi társ volt, aki szívvel-lélekkel támogatta Audreyt mindenben, így az UNICEF nagyköveti feladatainak elllátásában. Audrey 128 országban járt, pénzt és támogatást szerzett a nagy nehézségekkel küszködőknek szerte a világban. Kedvenc írója egyik idézetéhez tartotta magát: "Ha valaha egy segítő kézre lenne szükséged, ott találod a saját karod végén. Ahogy öregszik az ember, eszébe jut, van egy másik keze is. Az egyik azért, hogy magadon segíts, a másik pedig, hogy másokon." Fia édesanyja búcsúztatóján így emlékezett meg róla: " Hitte, hogy szeretettel gyógyítani lehet, hogy helyre lehet hozni a dolgokat, s hogy végül mindent jóvá lehet tenni."
A varázslatos és csupa szív Audrey-ra a "Moon river"-rel emlékezünk: