„Nem akar másnak látszani, mint ami valójában. Egyszerű, szerény. Őszinte… és ellenállhatatlan. Nagyjából ez az én alkotásaim titka”
Giuseppe Verdi
Ismét az Operában jártam, az Aida főpróbáján. Mindig elvarázsol az operák időtlensége, a gyönyörű dallamok. Különösen Verdi művei - legyenek bár tragikus kimenetelűek - az élet nagy problémáiról úgy szólnak, hogy megkönnyebbülést hozó, intenzív érzelmekkel távozunk.
Miért éppen Verdi?
Számomra töretlen hazafisága, életmódjának egyszerűsége, súlyos tragédiákkal terhelt élete ellenére derűs, alkotó emberi léte – példaként szolgál.
Az Aida megalkotása
Az idős mester legmonumentálisabb alkotása létrehozásának apropójáról viták folynak: a Szuezi csatorna megnyitására vagy a Kairói Operaház megnyitására született-e. Az biztos, hogy az egyiptomi khedive megbízására írta, 150.000 fr. tiszteletdíjért.
Annyit megtudhatunk Gál György Sándor: Verdi életregénye c. könyve alapján, hogy Verdi Sant’ Agataban az 1860-as évek végén kora nyári estéken olvasgatta a szövegkönyvet, és alaposan tanulmányozta a mű történelmi hátterét, Ó-Egyiptom vallását, szokásait, társadalmát, erkölcseit. Többször változtatásra ösztönözte a szövegírót, mert nem találta kellőképpen közvetlennek, keresetlennek, szenvedélyesnek a szöveget.
Barátai próbálták rávenni, hogy utazzon a színhelyekre Egyiptomba, de ő elzárkózott. „Én többet, igazabbat, mélyebbet merítek a szívemből. Érzem, hallom tisztán a szabadságáért esdő rab, az önzésen úrrá lett igaz ember, az otthonáért kiálló hazafi melódiáit… s számomra ez fontos.”
Egyébként a mű alapját egy francia régész által megtalált papirusztekercsen elmesélt történet képezte. Egy tragikus történet, melyben mély emberi érzések csapnak össze: a szerelem és a hazaszeretet.
Szerelem háború idején – az Aida ma
Ezt a címet adta a kortarsonline.hu hasábjain Péter Zoltán, amikor 2015-ben Mohácsi János "Aida" rendezéséről értekezett. Mohácsit a „történetben az fogta meg, hogyan zsigereli ki egy országot a háború.” Ezért történt a rendezői koncepcióváltás, mely a nagyívű, monumentális, korábbi Nagy Viktor általi rendezést felváltotta. Ma is ezt a rendezést láthatjuk.
Számos más opera rendezése is újabban aktualizál. Nem hagyja a nézőre, hogy hasson rá a mű, élvezhesse a zeneszerző által odavarázsolt történetet. Ez történt az Aidával is. Az opera egyik legemlékezetesebb tömeg jelentében a győztes egyiptomi sereg bevonulásában a fanfárok nem a győztest köszöntik, hanem a lelkiismeret-furdalásunkra apellálnak akkor, amikor a sokat szenvedett, lerongyolódott, sebesült katonákra irányítják a figyelmet. A katonák bakancsa, sisakja, gépfegyvere mind a mai háborúkra utalnak. Ami még a nézőt kizökkenti az, hogy miközben a zene a sereg dicsőségét hirdeti, a látvány inkább egy vesztes seregre utal.
Pedig a hazáját mélységesen szerető Verdi zenéje több szívhúron zeng, megmutatja a hősiességet, az önfeláldozást, a gyötrelmet és a fájdalmat is. Péter Zoltánnak igaza van, amikor kifogásolja, hogy a modern háborúra figyelmet felhívó jelenetek keverednek az opera klasszikus elemeivel, így felemásra sikeredik a mű megjelenítése.
Szerencsére a mai háborúkra emlékeztető jelenet úgyszólván csak a bevonulási ceremóniára korlátozódik, így visszazökkenhetünk a drámai elemekkel tűzdelt, romantikus történetbe. A szerelem és a hazaszeretet erkölcsi dilemmája „párbajozik” a két főszereplő szívében és cselekedeteiben.
Még egy apró észrevétel: a sötét, komor díszletek, a sötét jelmezek nem igazán asszociálnak az ókori Egyiptom királyi udvarára, nem elég méltóságteljesek, nem szimbolizálják a hatalmat.
Mi az, ami elvarázsol az előadásban?
Semmiféle rendezői felfogás nem változtathatja meg a néző azon érzését, hogy a szerelem magasságainak és mélységeinek megmutatása kevés zeneszerzőnél olyan szívbemarkolóan szép, mint Verdinél.
Az előadás grandiózus, hiszen 280 fős produkció: 110 fős kórussal, 70 fős zenekarral, 20 színpadi zenésszel, 50 fős statisztériával, valamint két tucat balettnövendékkel. Ez utóbbiak esetében kicsit furcsa a balett elemek artista elemekkel keverése.
A tegnapi főpróbán Boross Csilla énekelte Aidát. A világhírű szoprán énekesnő az operairodalom szinte összes főszerepét elénekelte Violettától, Lady Machbet-en át Csocsoszán-ig. Aida megformálása emlékezetes: lírai eszközökkel érzékelteti a hazaszeretet és a szerelem között örlődő lány érzéseit és önfeláldozását.
Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért idei díjazottja, Pataki Adorján Radames szerepében megtestesíti azt a katonai dicsőségre vágyó és szenvedélyes szerelemtől vezérelt hőst, aki a szerelemtől elvakulva, akaratlan hazaárulása következményeit bátran felvállalja.
Gál Erika mezzoszoprán énekesnő nemzetközileg elismert Wagner alakításairól, de emlékezetes Carmenként és Sába királynőjeként is. Amneris, egyiptomi királylány szerepében a legemberibb karakter az övé, a szerelmes és féltékeny nőé, aki a bosszúállástól a bűnbánaton át a megbékélésig jut el. Gál Erika kiváló hangi adottságokkal és kellő drámaisággal formálja meg Amneris alakját.
A három főszereplő mellett a kórus kiváló teljesítményt nyújtott: teltté, tömörré, hangsúlyossá tette a drámát.
A mindössze nyolc előadásra tervezett Aida előadás-sorozatot mindenki figyelmébe ajánlom.
Egy kis ízelítő az operából – még a régi rendezéssel, mert az új rendezésről nem találtam videót: